szerencsesprint

A szerencsesüti egyetlen bölcs mondást tartalmaz,  ami útmutatásként is szolgálhat, ha az ember váratlanul nehéz élethelyzetbe kerül, és hirtelen döntenie kell, s egy-egy szerencsés mondat  sokszor megkönnyítheti a döntést, ha az ember hosszú ideje képtelen elhatározásra jutni.

Erre jó példa, hogy feltegyem-e a lottót vagy ne tegyem. A dilemma a következőképpen oldható fel, ha valakinek még mindig problémát okoz, hogy rakjak-e fel lottót vagy ne rakjak, hogy a megérzésekre kell hallgatni. Ha valami azt súgja fogadni kell a nagy nyereményre, akkor meg kell tenni a tétet, és nem szabad hosszan vacillálni rajta. Vagy bejön vagy nem, néha az életben kockázatot kell vállalni, ha valami nagy áttörést szeretnénk elérni és jobbítani akarunk a sorsunkon. A jelentős felfedezések is egyetlen kósza ötletből születnek, amelynek sokszor nem tulajdonítunk jelentőséget, pedig nem ártana.

A szerencsesüti keletkezésének számtalan története ismert. Az egyik szerint a mongol fennhatóság ellen lázadó kínai harcosoktól származik, akik a fenálló hatalommal szembeni szervezkedésük üzeneteit rejtették el benne. Egy másik történet elbeszélése alapján egy Amerikába (Californiába) bevándorló kínai férfi, David Jung készítette először saját étterme számára 1914-ben, 1916-ban, 1918-ban vagy 1964-ben. A pontos dátum nem ismert. A harmadik feltételezés azt állítja, hogy kínai munkások rejtették el jókívánságaikat a kis süteményekbe, amelyeket ajándékba adtak egymásnak. A negyedik változat pedig leszögezi, hogy a szerencsesüti Japánból származik,és Makoto Hagivara sintoista szerzetes találmánya, ugyanis a japán sintoista szerzetesek az újévi szerencsekívánságaikat csomagolták bele ezekbe a süteményekbe. 

Néhány szerencsesüti-mondás:

  • Minden napot úgy élj meg, hogy az életed hátralévő részének első napja.
  • Mélyen magadba kell nézned, hogy hibáidat megismerhesd.
  • Nem lehet mindenki a barátod, de mindenki lehet a tanítód.
  • Nem úgy kerülünk ki a szakadékból, hogy másokat is belerántunk. Nekünk kell kimásznunk.
  • Ne félj az árnyaktól. Csak azt jelentik, hogy valahol fény van a közelben.
  • Néhányan úgy vélik, az tesz minket erőssé, ha kapaszkodunk valamibe. Pedig néha az, ha elengedjük.
  • A cikázó villám sok mindent megvilágít, ami a legragyogóbb napsütésben is rejtve marad.
  •  Akinek a szerelem a leggyengébb pontja, az a világ legerősebb embere.
  • Bármi történjen is az életben, a legfontosabb utat önmagunkban járjuk végig.
  • Aki kérdez, az viselje el a választ is.
  • Ha mindig többet akarsz, akkor elmulasztod azt, ami már eleve a tiéd.
  • Az őszinteség azt jelenti, hogy azt mondod, amit gondolsz, és azt csinálod, amit mondasz.
  • Ha őszintén vágysz a boldogságra, tanulj meg uralkodni a gondolataidon.
  • Jobb a földön járni, mint alatta feküdni.
  • Ha süket a fül, a szív a bánattól megmenekül.
  • Kevés vágy, lendületes lélek; sok gond, gyenge egészség.
  • Akinek a szerelem a leggyengébb pontja, az a világ legerősebb embere.
  • Senki sem tud nekem kárt okozni, magamon kívül.
  • A szemétdombon lévő gyémánt még mindig értékes gyémánt.
  • Semmi orvosság fogyasztás felér egy közepes orvossal.
  • Aki nem tud szembenézni a múltjával, arra van ítélve, hogy örökké megismételje.
  • Megosztva szívben, megosztva gyakorlatban.
  • Még a legjobbaknál is találhatók jobbak.
  • Ha nagy csónakot használsz, nagy lesz az adósságod.
  • Az ész téved, az érzés soha.
  • Aki magát ócsárolja, ne várjon másoktól dicséretet.
  • Az áldás sohasem jön párosával, és a baj sohasem jön egyedül.
  • Ha nem ízleljük meg a legkeserűbbet, sohasem jutunk el a legmagasabbra.
  • Húzd fel az íjadat, de ne tedd rá a nyiladat, jobb az ijesztés a lövésnél.
  • Szívességgel magadnak teszel szívességet.
  • A tízezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik.
  • Bánj mindenkivel úgy, ahogy szeretnéd, hogy Veled bánjanak.
  • Ne problémázz a jövőn, éld meg a jelent.
  • Ne hagyd, hogy az irányításodon kívül álló események szétrombolják az életed.
  • A Káoszban engedd el a Káoszt. Tekints rá úgy, mint új tapasztalatra, ami egy magasabb jóhoz vezet.