Az emberiséget az ókor óta foglalkoztatja az eutanázia kérdése (kívánságra végrehajtott ölés), hogy be lehet-e avatkozni élet-halál harcába és fel lehet-e gyorsítani a folyamatot. A jog, az etika és vallás tiltja. Az embernek joga van az élethez, az élet érték,tehát etikátlan cselekedet az emberi élet elpusztítása. Az emberölés ugyanis bűncselekménynek minősül, ami szabádságvesztesssel, egyes helyeken pl.: az Egyesült Államokban akár halálbüntetéssel is járhat.  A tíz parancsolat ötödik pontja is világosan kimondja: ne ölj! Mindenkinek joga van a méltóságteljes halálhoz. Az eutanázia komplex filozófiai, etikai, vallási, teológiai, jogi, erkölcsi és orvosetikai probléma, mert Hippokratésznak tulajdonított orvosi eskü is tartalmazza az eutanáziát megtiltó parancsot.

Az eutanázia görög eredetű szó (az eu-jó, illetve thanatosz-halál szóösszetételből származik). Platón az Állam című művében megemlíti, hogy nem egészséges gyermekek felnevelése mind családjuk, mind a közösség számára káros. Arisztotelész is foglalkozik az eutanáziával, Politika című művében leírja, hogy törvényben kell szabályozni, hogy torzszülöttek ne érhessék meg a felnőtt kort.  Szókratész, Zénón és Seneca elfogadhatónak tartották a halálba segítést a súlyos és szenvedő betegek esetén. A kegyelemből történő emberölést olyan felnőtteknél alkalmazták, akik súlyos és gyógyíthatatlan betegségben szenvedtek és képtelenek voltak öngyilkosságot elkövetni, az eutanáziát hősies cselekedetnek tartották.  A középkorban az orvos eszményképévé Jézus Krisztus vált, a betegség és szenvedés felmagasztosult, az ember életével csak Isten rendelkezhetett. Thomas Morus Utópia című művében a súlyos és fájdalmas betegségben szenvedőt arra biztatta, hogy saját kezűleg, vagy mások közreműködésével vessen  véget a szenvedéseinek. A felvilágosodás idején Francis Bacon fogalmazza meg az emberiség történetében először az orvosi eutanázia gondolatát. Schopenhauer és Nietsche szerint a személynek joga van véget vetni az életének, ha a halálos betegség miatt minden öröm és élvezet megszűnik számára. XIX. században az eutanázia a tudományos gondolkodás középpontjába kerül Samuel D. Williams hirdeti meg először az aktív eutanázia gyakorlását.  A XX. század elején elterjedt az eugenika eszméje, mind a pozitív – a jó örökítő anyag kiválogatása – mind a negatív – a rossz génállomány kiszelektálása. Ezen irányzatok a szelekció érdekében lehetséges megoldásnak tartották a kasztrációt, sterilizációt, aktív halálba segítést. Az eutanázia az átélt II. világháború után átmenetileg feledésbe merült, majd az orvostudomány fejlődésével és a szervpótló kezelések hozzáférhetővé válásával kapott új lendületet elsőként az Egyesült Államokban, majd az 1970-es évektől kezdve Európában (Benelux államok).

Az aktív eutanázia (kegyelemből, szánalomból történő halálba segítés)  olyan szándékos cselekedet, beavatkozás,  amely a fájdalmas, szenvedésekkel teli és gyógyíthatatlan betegségben vagy sérülésben szenvedő és többnyire végstádiumban lévő beteg életét a beteg kérésére kioltja. Az orvos gyógyszert vagy más anyagot ad be a betegnek azzal a céllal, hogy a beteget a halálba segítse, hogy a beteg fájdalmainak és szenvedéseinek véget vessen. Ez történhet a beteg kérésére (önkéntes aktív eutanázia), vagy a beteg kérése nélkül (nem önkéntes aktív eutanázia).

A passzív eutanázia olyan beavatkozások és cselekedetek szándékos elmulasztását vagy beszüntetését jelenti, amelyek a végstádiumba jutott beteg életét meghosszabbítanák. Pl.: kezelés megszüntetése az orvos részéről, kezelés megtagadása a beteg részéről.