Az emberiség történetének mindig velejáró kísérője volt a halálbüntetéshez való viszony, hogy egy ember milyen büntetést érdemel, mert kárt, sérelmet okozott egy másik embertársának. Minden jelentős és nagyobb korszak reagált erre valamiképpen, és ítéletet mondott rangtól és vagyontól függetlenül. Sokszor a korabeli bíróságok olyan súlyos véteknek minősítették a bűnt, amit az egyén elkövetett, hogy halálbüntetést szabtak ki rá, és elvették tőle a legértékesebb ajándékot az életet.

A halálbüntetés a bűnösnek talált személy életének kioltása, az élettől való megfosztása. A halálos ítélet végrehajtási módja a kivégzés. A halálbüntetés célja az igazságosság, a bűncselekmény megelőzés, a hasznosság és szükségesség.

A kivégzések első megjelenési formái az ókorban az emberáldozatok, a vérbosszúk és a kiközösítések voltak. Platón szerint a halálbüntetésre azért van szükség, hogy megfélemlítse az embereket, hogy ne kövessenek el bűncselekményeket. Arisztotelész a szándékos emberölésre a megsértett igazság helyreállításaként tekint. A középkorban az a felfogás terjedt el, hogy a ne ölj! parancsa nem alkalmazható az állami kivégzések esetében, mivel az Isten által előírt parancsok megsértőivel szemben megfelelő intézkedés  a halálbüntetés. A középkori Európában a közrendűeket felakasztották, a nemeseket lefejezték. A reneszánsz idején Bodin nyomán az a nézet terjed el, hogy az azonos típusú bűncselekmények azonos típusú büntetést érdemelnek. A francia felvilágosodás képviselői sem zárkóztak el az emberi élet elvételétől, ha az egyén főbenjáró vétket követett el. A francia forradalom (1789) idején bevett gyakorlat volt a guillotine-nal (nyaktiló) történő lefejezés, ugyanis ezt a halálmódot tartották a gyors, emberséges és fájdalmas halálbüntetés eszközének.

A halálbüntetés kérdése a mai napig napirenden van, jogi, etikai, teológiai és társadalmi kérdés. Az embereket a mai napig foglalkoztatja és megosztja. Egyesek támogatják, mások elutasítják. Alapja a talio-elv ('szemet szemért, fogat fogért' másképpen fogalmazva 'életet az életért'), amely Hammurapi törvényoszlopán olvasható. A halálbüntetés hívei szerint szükség van rá, mert példát mutat és elrettentő hatással bír, a társadalmi bosszú, és az igazságos megtorlás eszköze, a közvélemény megnyugtatását szolgálja. A halálbüntetés ellenzői szerint embertelen (antihumánus) büntetés, nem vet véget az életellenes bűncselekmények terjedésének, továbbá tévedés esetén ( ha valakit ártatlanul ítélnek halálra) jóvátehetetlen és visszafordíthatatlan cselekedet.

Utószó: Az Egyesült Államok néhány államában már a XIX. század óta nincs  a halálbüntetés, az első állam, amely ezt törvény szerint is felszámolta, Michigan állam volt.